Join our newsletter


Events Calendar

< September 2010 >
S M T W T F S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
Morning Star Ranch
2009-es táborok

website2009morningstargroupIdén is nagyon jól sikerültek a táboraink. Az első héten csapat- és sátorépítő tábort tartottunk. Alabamából Jim Swanner természetes lókiképző tréner (Natural Horsemanship) volt a vendégünk. Őt két tanítványa Garnett és Lori kísérték el. Hatalmas élmény volt látni, ahogyan Jim foglalkozott a lovainkkal! A körkarám körül mindig voltak fiatalok, akik lenyűgözve nézték és tanulták a "lónyelv" alapjait. Kemény munkával állítottuk föl a tipiket, de jutott idő a lovaglásra, beszélgetésekre is. A hét végére igazi csapattá értünk. Július negyedikét, amerikai vendégeink tiszteletére, együtt ünnepeltük. A következő hétre érkeztek a táborozók. Összesen majdnem ötvenen voltunk a tanyán. Sajnos a második éjjel egy felhőszakadás bebizonyította, hogy az újonnan készült sátraink nem vízállóak, éjszaka 11-kor 24 csuromvizes gyereket kellett kimenekítenünk csomagostul, ágyneműstül. Le a kalappal, gyerekek, segítők egyaránt csodálatosan vizsgáztak összefogásból, kitartásból. A lovaglásokat Eszti és Gabi vezették, de sok segítséget nyújtottak a többi segítők is. Hecker Walter professzor úr is meglátogatott és izgalmas előadást tartott lovakról, hitéről, életéről. Az íjászat rejtelmeibe Miki vezette be a csapatot Peti segítségével. Feleségem Gabi igazi "anyukája" volt a tábornak, a finom ételek mellett volt gondja minden gyerekre, időnként felnőttre is. Bálint és Bogi a táborozók minden gondját, baját számontartották, és terelgették a rájuk bízott kis csapatot. A bibliatanulmányozások, beszélgetések nagyon jól sikerültek, és ahogy Gergő vezette gitárjával az énekléseket sokan közel kerülhettünk Istenhez. Az izgalmas hét végén, ahogy szoktuk családi napra és mini rodeóra hívtuk meg a szülőket. Több mint száz főre készült a gulyás, ami nagyon finom lett! A lovas, majd íjász bemutató után frissen szerzett line dance tudását is bemutatta a csapat. Istennek adva hálát élményekkel feltöltődve zártuk a táborunkat. (Jövőre új, tényleg vízhatlan sátrakat szeretnénk készíttetni...)

http://www.youtube.com/watch?v=VG2Y9jLCWLw

 
Mini cowboy tábor 2009

morning star mini cowboy camp 2009 151Mivel a korábbi táborozók kistestvérei is nagyon szerettek volna jönni, idén úgy döntöttünk, hogy megszervezzük első "mini cowboy" táborunkat, ahova 4-9 éves gyerekek jöttek el. 12 kis cowboy-jal, néhányuk szüleivel, összesen 29-en voltunk a tanyán. Olyan tizenéveseket hívtunk segítőnek, akik már korábban résztvettek Hajnalcsillag Lovastáborban és ott bizonyították rátermettségüket. Az első nap szuperül sikerült! Sokat játszottunk, és miután megismerkedtünk egymással a gyerekek megbarátkoztak a lovakkal is. Beszélgettünk, arról, hogy mit tanított Jézus Isten Országáról. Délután egy izgalmas és csodálatos tereplovaglásra mentünk.morning star mini cowboy camp 2009 173 Magunk sütöttük meg a tűzön vacsoránkat. Este, ahogy az a cowboyoknál szokás, a tábortűz körül jöttünk össze, beszélgettünk, énekeltünk, nagyon jól éreztük magunkat. Éjszaka zivatar vonult át. Az indián sátrakban átélni a villámlást és az esőt a legtöbb táborozó számára merőben új élmény volt. Hála Istennek, csak egy tipit kellett kiürítenünk,elázott kis lakóit a "Hotel Zabos" száraz ágyai várták. Másnap jóizűen költöttük el reggelinket, és megannyi csodálatos élménnyel gazdagodva, Istennek hálát adva búcsúztunk el egymástól.

 
Misszionárius lovászt (Wranglert) keresünk!

Gyakorlott, western lovaglásban, kiképzésben jártas lovászt keres a Morning Star Ranch.

További információk dr. Győri Gábortól ( CLOAKING )

 

Read more...